Modern tapéták


A modern tapéta bárhonnan beszerezhető

Az 1960-as évektől kezdve robbanásszerűen lett ismert, divatos és kedvelt a tapéta. Szinte nem is volt olyan lakás, ahol ne tapétáztak volna. Volt, ahol jobb minőségben, máshol pedig olyan is megtörtént, hogy pár hónap elteltével a tapéta lassan kezdett lejönni a falról. Hazánkban sok esetben megtörtént, hogy külföldről hozattak be divatosabb tapétákat. Sőt volt olyan is, hogy több szomszéd összeállt, hogy közülük egyvalaki elmenjen a tapétáért.

A mai korban erre már nincs szükség. Az internet segítségével akár Amerikából is rendelhetünk magunknak tapétát, ha úgy érezzük, hogy az itthoni kínálat nem elég széles számunkra. A tapétákat áruló boltokban szinte minden esetben több száz tapéta közül választhatunk. Egyúttal a hozzávaló tapétaragasztót is megvehetjük, így egyszerre szerezhetünk be mindent a tapéta szaküzletben.

A mai tapéták teljesen másak, mint amiket 30-40 évvel ezelőtt lehetett kapni. Sokkal jobb minőségűek, ugyanakkor a minta- és színválaszték sokkal szélesebb. A legtöbb boltban több kategóriában is találunk tapétát. A modern, klasszikus vagy épp gyerekes tapéták is egyaránt megtalálhatóak. A gyerekek számára készült tapéták gyerekszobába vagy olyan helyiségekbe valók, ahol leginkább a kicsik tartózkodnak (pl. bölcsődék, óvodák, napközik). A klasszikus és modern tapéták ezzel ellentétben szinte minden helyiségbe jók.

Egy tovább gondolt változat
A modern tapéta nem szöges ellentéte a klasszikus tapétának, hanem inkább annak tovább gondolt változata. A modern tapéták mintavilága leginkább a klasszikus tapéták mintájából építkezik. Nem ritka a klasszikus minta stilizált változata vagy leegyszerűsített formavilága sem. Sok esetben találkozhatunk a klasszikus tapéta minta más színű változatával, de gyakran egy kombinált minta egy-egy elemét ragadják ki, és készítik belőle a modern tapétát. A minták között találhatunk csíkosat, valamint a különböző geometriai alakzatokat, de szinte a végtelenségig leegyszerűsítve.

A modern tapéták alapanyaga papír, vinyl vagy vlies, de egyre népszerűbbek a bőrhatású tapéták is. A bőrhatású vagy bőr alapú tapéták között nagyon kedveltek a kígyó, az elefánt vagy rinocéroszbőr mintájúak. Ezeket leginkább a fiatalok kedvelik, de az art deco stílus rajongói is sok esetben használják.

A mai modern belső építészet a tapétát nem feltétlenül mint falburkoló elemet használja, hanem sok esetben díszítő elem jellegét a tapétának. A modern tapéta esetében amúgy sem ajánlják, hogy az egész lakást tapétázzuk. Inkább egy-egy fontosabb falra helyezzünk tapétát, amivel kiemelhetjük a lakás látványosabb részeit, de ennek használatával akár optikailag is növelhetünk a lakáson.

Jópofa ötlettel álltak elő a tapétagyártók, mikor különböző tapéta családokat dobtak a piacra. Ezeknek lényege, hogy a mintás, színes tapétához színben harmonizáló, egyszerűbb mintájú, vagy teljesen egyszínű mintát gyártanak. Ezeket a tapéta családokat nagyszerűen lehet használni, hisz ezáltal a mintás tapéta sokkal nagyobb hangsúlyt kap, főleg abban az esetben, ha az egyszínű tapétával kombináljuk. A legjobb, ha egy napfényes falrészre kerül a mintás tapéta, így sokkal jobban kihangsúlyozódik a szín. A modern tapéta másik érdekessége, hogy sokkal bátrabban használják a színeket. Nem ritka a rikító lila, sárga vagy rózsaszín, de sok esetben tűnik fel a különböző boltokban a neonszínek sokasága is. Mint minden egyéb területen, itt is a saját ízlés szab határt, arra azonban legyünk tekintettel, hogy milyen adottságokkal rendelkezik a lakás, mert amennyiben egy kis lakásba sötétebb színű tapétát rakunk, megtörténhet, hogy kisebbnek tűnik majd maga a helyiség. Ilyenkor megoldásként az merülhet fel, hogy a kiválasztott szín világosabb árnyalatát használjuk például a bútorok esetében, de az is megoldás lehet, ha a két tapétát kombináljuk. Amennyiben nem vagyunk biztosak abban, amit kiválasztottunk, jobb, ha tanácsot kérünk egy szakembertől. Ő biztosan tud segíteni még abban is, hogy hogyan kombináljuk a színeket.

Szabályok a tapéta felrakásánál

A felrakásnál van néhány alapszabály, amit érdemes betartani. Az első és legfontosabb, hogy teljesen száraz, pormentes és tiszta falra kell helyezni a tapétát. A másik fontos dolog, hogy a falnak teljes mértékben simának kell lennie. Amennyiben ez nem így van, akkor glettelő anyaggal kell lesimítani az egész falfelületet, mert csak sima felületre lehet szépen felrakni a kiválasztott tapétát. Minden tapétának szüksége van egy kis időre, míg a ragasztót beszívja magába, ezért annak érdekében, hogy folyamatosan tudjunk haladni a munkával, érdemes pár csíkot (hármat-négyet) előre beragasztózni.

Érdemes az olyan apróságokra is odafigyelni, hogy mintás tapéta esetén a minták teljes mértékben találjanak, mert csak úgy lesz szép az összhatás. Ezért szokták a szakboltokban azt javasolni, hogy a szükségesnél nagyobb mennyiséget vásároljunk, hisz sok esetben előfordul az, hogy két csíkot csak akkor lehet szépen egymás mellé helyezni, ha az egyikből levágunk. Ilyen esetekben pedig a levágott darab kárba szokott veszni. A maradék darabokból egy kis fantáziával különféle dekorációs elemeket lehet készíteni. Jó ötlet lehet a különböző polcok vagy szekrények oldalának befedése is.

Bár a modern tapéták hihetetlen színválasztékkal kaphatóak, azért legyünk tekintettel arra, hogy milyenek a bútorok. Fontos, hogy ha már megvannak a bútorok, akkor ahhoz illő tapétát válasszunk, amennyiben pedig a tapétázás után vásárolunk bútort, akkor nem csak színben, hanem stílusban is fontos, hogy harmonizáljon a tapéta a bútorral. Ezt nem minden esetben a legkönnyebb megvalósítani, de egy kis kereséssel bizonyára találunk olyan asztalost, aki elkészíti számunkra a megfelelő darabokat.

Egy megfelelő tapéta segítségével teljes mértékben új hangulatot adhatunk még a legegyszerűbb lakásnak vagy irodának is. Nem muszáj a helyiség minden falát tapétával fedni, elegendő, ha csak az optikailag hangsúlyos falakra kerül tapéta. Így sokkal eredetibb és hangulatosabb is lesz az összhatás.



© Copyright 2013 Hajlék-2000 Kft. Tapétacenter csoport

| Vásárlási feltételek || Adatvédelmi nyilatkozat