Festhető tapéták
A festhető tapéták alkalmazásával a legmodernebb technika segítségével legyártott gyönyörű textúrájú tapétákat olyan színekkel és mintákkal festjük le amit kívánatosnak és szépnek érzünk. A tisztelt vásárló az üzletben levő festhető tapéta katalógusokban levő tapétakollekciók sokaságából válogathat az alkotói szabadságának megfelelően. Álmai szerint dekorálja az otthonát, új hangulattal árasztva el lakókörnyezetének falruháit.
Festhető tapéta és kreatív ötleteink alkotó szabadsága
Amikor legkedvesebb barátunk, vagy akár bármely családtagunk „újdonsült“ lakásának vagy felújított háza egyik szobájának falán festhető tapétát látunk úgy érezzük, hogy ezek a tapéták - egy mondattal élve - az egyéni kreativitás építő megnyilvánulásai. Amikor festhető tapétáról beszélünk első nekifutásra is szembeötlő, hogy az előre gyártott legkülönbözőbb tapétaipusokkal ellentétben az ezeken a tapétákon levő mintákat egyéni ízlés szerint lehet festeni.
Ha egy mondattal szeretnénk megfogalmazni, a festhető tapéták sokasága arra kínál lehetőséget, hogy kiváló alapanyagokkal dolgozva úgy varázsoljunk új hangulatot otthonunkba, úgy dekoráljuk lakásunkat, ahogyan álmainkban, korábban esetleg illúziónak tűnő elképzeléseinkben mindig is szerettük volna. Ebben segítenek nekünk a festhető tapéták. Alkalmazásukkal lehetőség nyílik arra, hogy lakásunkat a legmodernebb technikák segítségével előre legyártott, gyönyörű textúrájú tapétákkal, valamint olyan színekkel és mintákkal pingáljuk tele, amelyet csak kívánatosnak és szépnek érzünk.
A tapétáknak általában jellemzője, hogy a vevő egy előre meghatározott kínálatból és előre gyártott tapétakollekciók sokaságából válogathat. Mégis sokan érzik úgy - legyen bármilyen sok a választási lehetőség –, hogy fantáziája által szült alkotói szabadságukban vannak korlátozva, s ezért úgy döntenek, hogy kreatív alkotóképességüket felhasználva inkább máshogy oldják meg a lakásuk vagy lakásuk valamely szobájának díszítését. Számukra igen kézenfekvő – sőt kimondottan kompromisszumos - megoldást jelenthet a festhető tapéta, mely az alapanyagát tekintve megbízhatóan tartós és minőségi anyagból készülve tetszés szerint kombinálható elképzeléseinkkel úgy, hogy teljes szabadságot biztosít a kivitelezésben.
A festhető tapéták és alapanyaguk sokszínűsége A fűrészporos tapéta, mint festhető tapéta
Talán kézenfekvő lehet, de a festhető tapéták legegyszerűbb és legeklatánsabb példái a fűrészporos tapéták. Ezek a tapéták felületüket érintő érdességük tekintetében lehetnek durva, közepes, vagy finom szemcsézetűek. A fűrészporos tapétáknak a felületét különböző szemeloszlás alapján alakítják ki, igen sajátos technológiai eljárással, ami azt eredményezi, hogy három rétegűek.
Sokszor visszahalljuk fülünkben a fűrészporos tapétának azt a kedvező és a felhasználók áltak igen preferált tulajdonságát, hogy más tapétatípusokkal ellentétben a fűrészporos tapéta javítása is viszonylag egyszerűbb, mivel a fűrészporos tapétával már ellátott kész felületet még festés is követ. Mindazzal együtt, hogy a fűrészporos tapéta alkalmazása különösen egyenetlen alapfelületre előnyös, azt az ide kívánkozó előnyét is tartsuk szem előtt, hogy tetszés szerint akár többször is átfesthető. A fűrészporos tapétát nyugodt szívvel festhetjük általában diszperziós festékekkel, természetesen a legkülönbözőbb latex festékekkel, illetve zománcfestékekkel is a legváltozatosabb színvariációkban, amelyeknek csak a fantáziánk szabhat határt. Ügyeljünk arra, hogy a fűrészporos tapéta teljes felületen történő felvitele után hagyjunk időt minden esetben a kellő mértékű száradásra. Ne kezdjük el tehát a tapétacsíkok felragasztása után közvetlenül azonnal a festést.
A festhető fűrészporos tapéták a régi polgári lakások hullámosabb és általában öreg falainak kellemes hangulatú rusztikus megjelenést biztosítanak.
A vlies
Festhető tapéták a kimondottan cellulóz és poliészter alapú textília hordozóra készült és általánosságban véve különböző domború mintázatú (habosított) felületekkel ellátott vlies tapéták, amelyek azon túlmenően hogy festhetőek kiképzésüknek köszönhetően utánozhatják a szövet, a halszálka és más egyéb mintákat is. Rugalmas és erős anyagból készülnek. Utaltunk már rá, hogy a vlies tapéták növényi rost-gyapot tartalmú alaktartó tapéták és lehet őket előlről és felhasználásuk első alkalmával hátsó oldaluk felől is festeni. A vlies tapéták, mint festhető tapéták a fűrészporos tapétákhoz hasonlóan diszperziós és latex típusú festékekkel is festhetőek. A vlies tapéták, festhetőek lalazurral is, ám jó ha tudjuk, hogy a vlies tapéták hátoldala lazúrral történő festése esetén a felületükön található habminták világosabb színűek lesznek mint a vlies felületé. Ebben az esetben egy kézmozdulattal gyakorlatilag két árnyalatot tudunk előállítani. Hátulról történő festés esetén természetesen az elején a kiálló minta tovább színezhető.
A festhető tapéták és a Rauhfaser termékei
Ha festhető tapétákról beszélünk, akkor a legjobb minőségű festett tapéták közül mindenképpen szólni kell az egyik kiváló gyártójáról, amely az Eufurt Rauhfaser. A festett tapétát kereső felhasználók közül az Eufurt Rauhfaser termékeinek igen széles választékában minden a tapétázásban kreativitását kiélni szándékozó megtalálhatja a számára ideális falburkolatot. Legyen a célunk akár egy otthoni fal a nappalinkban vagy éppen egy iroda valamely falfelületének kidekorálása.
Ezek között a tapétakollekciók között minden stílus hívei megtalálhatják a számukra tökéletesen megfelelő kialakítást, mivel a tapétagyártó termékskáláján legalább tizenegy különféle struktúrával ellátott és igen változatos kialakítású festhető tapéta található meg. Jóllehet kreativitásunka kiélésére szolgáló feshető tapétáról van szó, mindenképp érdemes leszögeznünk, hogy az Eufurt Rauhfaser tapéták előre színezve is kaphatóak. Ez a konstrukció azoknak a tapétázóknak, akik nem akarnak sok időt tölteni a szükséges munkálatokkal, de tudják azt, hogy idővel változtatni szeretnének majd tapétájukon, igen ideális lehet.
A lábazati tapéták és a festhetőség
Amikor tapétázni szeretnénk, elképzelhető, hogy nem akarjuk az egész falat tapétával borítani – esetleg csak bizonyos felületeket akarunk tapétával ellátni, vagy csak egy bizomyos magasságig szeretnénk valamilyen különlegesebb falburkolatot felrakni, hogy az átlagtól eltérően kissé egyedivé, vagy különlegesebbé varázsoljuk otthonunk miliőjét. Erre a kézenfekvő megoldásra adnak kiváló lehetőséget az úgynevezett lábazati szegélyek vagy lábazati tapéták, amelyeket a tapétagyártó cégek és szakképzett designerei kifejezetten ilyen célra terveznek.
A Rasch Wallton tapétái kreativitásunk kiélésére kiváló teret biztosítanak és ebben a kategóriában fantáziánk szabadjára engedésének csak kreaivitásunk szabhat határt. Ezek a tapéták nem csak arról nevezetesek, hogy igen tartósak, de egyben környezetbarát anyagokból is készülnek, így környezetvédelmi szempontból is megfelelnek modern korunk kihívásainak. Környezetbarátak, dekoratívak, és ami a legfontosabb egyáltalán nem drágábbak, mint akár az alacsonyabb minőségű termékek a tapétapiacon. A Wallton falburkolatok segítségével nem csak pénztárcánkat kímélhetjük, de időt és fáradtságot is megspórolhatunk, hiszen úgy alakíthatjuk ki teljességgel egyedi faldekorációnkat, hogy közben minden gördülékenyen megoldható.
Természetesen nem árt ha tudjuk, hogy a Rasch Wallton tapéták rögzítéséhez minden esetben speciális ragasztóanyagra van szükségünk ám – és ez a legfontosabb - a tapétacsíkok szárazon felhelyezhetőek, ami óriási könnyebbséget jelent a munkálatok végzése során. Miután a Vlies tapéták falra helyezésével elkészültünk, csak meg kell várni, amíg teljesen megszáradnak, s nekiállhatunk a festésnek a már jól bevált módszerekkel.
A festhető tapéták esetében minden esetben általános szabály az, hogy szárazon kell rögzítenünk, pontosabban a szükséges ragasztóanyagot a falfelületre kell felvinnünk, s a tapétacsíkokat erre kell precízen felraknunk. Erre a célra a legtöbb tapétázásban jártas szakember a Metylan Direkt tapétaragasztót ajánlja és egyben használja. A felhelyezést követően és a száradás után diszperziós festékkel láthatunk neki a saját elképzelésünk szerinti dekorálásnak, bármilyen színben és kivitelezésben.
© Copyright 2013 Hajlék-2000 Kft. Tapétacenter csoport
Vásárlási feltételek
Adatvédelmi nyilatkozat