kék Tapéták

A kék színű tapéta,egy különleges egyedi tulajdonságokkal rendelkező tapéta. A pszichológusok szerint a kék tapéta a biztosítja a legjobb alvást és kikapcsolódást,a mindennapi fáradalmak kipihenésére. Emiatt a tulajdonságai miatt a legjobb a kék tapéta szín a hálószoba. Különlegessége miatt nagyon kedvelt.



1 2 3 4 5 6 7 8
Egy nyugtató falburkolat: a kék tapéta

Amikor lakberendezésről beszélünk, nem feltétlenül a bútorok összeválogatása a legfontosabb feladat, sokkal inkább a falakat burkoló megfelelő tapéta kiválasztása jelent gondot a piacon fellelhető tapétakollekciók valóságos tárházából. Az otthonunk falain megjelenített színek meghatározásánál a lakás vonatkozó helyiségének adottságai mellett rendkívül fontos az egyén ízlésvilágunk figyelembevétele is. Az eltérő színben kitapétázott falak ugyanis más-más élettani és pszichés hatást gyakorolnak az emberekre. Utóbbi kitétel a kék alapszínű, illetve kék mintázatokat felvonultató tapétákra fokozottan igaz. Bár a mögöttünk hagyott években a zöld mellett a kék szín is egyre inkább trend lett a lakberendezésben, a kék tapétáknak kissé ellentmondásos szerep jutott.

Egyáltalán nem teszi „rideggé” a szobát!

Tény, hogy egy az otthonunk belső tereinek adottságaihoz jól megválasztott különleges tapétával költséghatékonyan és viszonylag gyorsan módosíthatunk a lakás hangulatát meghatározó enteriőrön. A színpszichológia szakavatott képviselői szerint, amennyiben hajlamosak vagyunk a depresszióra, nem feltétlenül a legideálisabb megoldás az, ha a kék, - különösen annak valamely sötétebb árnyalata – dominál lakókörnyezetünkben. A modern tapétagyártó cégek designerei által megálmodott kék tapéták esetében ellenben, utóbbi nem állja meg a helyét. A kék tapéták napjainkban rendkívül népszerűek lettek a lakberendezésben, mivel a felületükön felvonultatott színárnyalatoknak és mintázatoknak köszönhetően egyáltalán nem kölcsönöznek „ridegséget” a helyiségeknek. Amennyiben a kék tapétát ügyesen kombináljuk más színekkel – esetleg a kék többféle árnyalatát is megkockáztatjuk – kifejezetten otthonos hangulatot csempészhetünk lakókörnyezetünkbe. Webáruházunk kínálatából is látszik, hogy az egyes tapétakollekciók darabjainak felületén a szóban forgó szín a világostól, a finom pasztellkéken át a mély olajkékig bezáróan igen sokféle árnyalatban visszaköszön.

Nemcsak öltöztet, de pihentet és nyugalmat is áraszt!

A lakberendezők szerint tízből hat lakástulajdonos kedveli a kék színt, illetve annak valamely árnyalatát, mivel tudat alatt az ég és a víz kékjét idézi. Egy kék alapszínű vagy mintázatú tapétával öltöztetett nappaliba és hálószobába léve szinte azonnal a tisztaságra és a frissességre asszociálunk. Míg egyesek számára a kék tapéta nyugalmat áraszt, másokra kifejezetten étvágy- és vérnyomáscsökkentő hatást gyakorol. A kék tapétát hálószobájukban alkalmazók tapasztalatai szerint az alvásra is kimondottan jó hatást gyakorol. Nem véletlen, hogy nyugtató és pihentető hatása révén döntően a hálószobába vagy a nappaliba szokták ajánlani a lakberendezők. Egy jól megválasztott kék tapéta tehát ideális választást jelent azok számára, akik egy hosszú nap fáradalmai után ellazulást és kikapcsolódást igényelnek. Hiperaktív gyerekek szobájába alkalmazva pozitív hatásuk rövid időn belül érzékelhető.

Alkalmazási területek, tippek, praktikák

A fentiekből is kitűnik, hogy a kék árnyalataival szinte semmilyen más színhez nem fogható módon tudunk „játszani” a lakásban. Az otthontulajdonosok egy jelentős hányada valósággal ódzkodik a túl nagy változással járó átalakításoktól, sőt többségük nem igazán kedveli a mozgalmas színeket sem. A kék tapéták ilyenkor ideális megoldást jelentenek, hiszen a kobaltkékhez vagy éppen türkizhez hasonló árnyalatai igen jól érvényesül a legtöbb közegben. A szóban forgó megoldás könnyen feldobja azokat a helyiségeket is, ahol a bútorok és más kiegészítők többségének színe fehér.

Egészítsük ki más színekkel!

Nem biztos ellenben, hogy bölcsen járunk el akkor, ha kizárólag a kék különböző árnyalatait alkalmazzuk egy helyiségben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ebben az esetben ténylegesen sablonossá, egyhangúvá, már-már unalmassá teszi a szobát. A legcélravezetőbbek azok a megoldások, amelyek a kék tapétát más, semleges színekkel is kiegészítik a szobák falain. A kék tapétát gyakran vegyítik a bézs valamint a barna színárnyalatokkal, mivel családias és kifejezetten barátságos miliőt eredményez a falakon. Utóbbi esetben a túlzottan sötét tér kiküszöbölése érdekében érdemes némi fehérrel is kiegészíteni a részleteket. Az elmúlt években a türkizkék alapszínű virágmintás tapéták ugyancsak felkapottak lettek, mivel vidámságot és egyes darabjai energikusságot képesek árasztani még egy szűk és rossz fényviszonyokkal rendelkező szobába is. A leveleket, indás növényeket, pillangókat vagy ezekhez hasonló klasszikus mintákat hordozó kék tapéták szintén könnyen integrálhatók akármilyen stílusban berendezett otthonba. Míg az olajkék színt felvonultató tapétával méltóságteljes és elegáns hangulatot teremthetünk, addig a sötétebb árnyalatok inkább férfias enteriőrt eredményeznek.


© Copyright 2013 Hajlék-2000 Kft. Tapétacenter csoport
Vásárlási feltételek Adatvédelmi nyilatkozat